M16A1 – Jó reggelt Vietnam!

Nemrégiben ismét Szlovákiában jártunk, ahol a ZVS lőszer- és pisztolygyártó jóvoltából ismét lehetőség nyílt az új P20/P21 pisztolyok mellett a KolArms néhány sorozatlövő fegyverével is lövészetet tartani. Most egy eredeti, egykor az amerikai haderőben szolgált M16A1 önműködő puskát mutatunk be működés közben. Az ottani jogszabályok lehetővé teszik, hogy tökéletesen átérezzük a vietnami-háborús életérzést, hiszen a tűzváltó-biztosítókarnak megvolt mindhárom állása. A fegyver teljes mértékben eredeti (kivéve a frissebb modellről származó lángrejtő/csőszájféket) – emiatt nincsen rajta hüvely deflektor sem, így balkezes lövőnek a nyakában kötnek ki a tűzforró hüvelyek. Az erősen használt állapotú öreg hadfi eleve nem a teljes megbízhatóságáról ismert, a videóban is látható egy csúnya és potenciálisan veszélyes akadály. Ugyanakkor kiválóan uralható rövid sorozatoknál is, és a felázott talajú 50 méteres lőpályán remekül fröcsögött a sáros víz a sorozatok hatására.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A fegyver szerkezetileg a jól ismert direkt gázelvételes, gázdugattyú nélküli, forgózárfejes reteszelésű. Az alutok miatt igen könnyű, de a mellette heverésző Varsói Szerződés technika mellett igen feltűnően jó az ergonómiája (még ha a kezelőszervek felsorolása a háttérben levő géppuskázástól alig hallatszik is).

A felhúzókar alatti alkatrész jobb oldalon a “forward assist”, ami a nem rendesen csőretöltött lőszernél a zár belökdösésére szolgál.

Azt viszont meg említeni, hogy az önműködő puska aznap nem egyszer akadt meg, romlott el – ellentétben például a Vz.58-cal, vagy az AKM-63-mal.

A lövészet során American Eagle 55 grain FMJ lövedékes .223 Rem. lőszert használtunk, mint mindenki más is, továbbá vegyesen használtunk 20-lőszeres “vietnam-era” és 30-lőszeres, szintén alumíniumtestű tárakat.

Összességében igen jó móka volt a legalább 40 éves fegyverrel lődözni és felidézni a Szakasz, a Katonák voltunk és az Apokalipszis most legszebb pillanatait…de abba a háborúba sem ezt vittük volna.

Vélemény, hozzászólás?