Umarex WALTHER PPK 8 mm K gázpisztoly – 1993-ból

Umarex Walther PPk 8 mm K gáz-riasztó pisztoly

 

Egy kis időutazásra hívjuk most a nézőt. Ez a nemrég hozzánk került kis német gázpisztoly ugyanis több, mint negyed évszázaddal korábbra kalauzol bennünket, hiszen a KD betükód tanulsága szerint 1993-ban gyártották. Ekkor Németországban még Helmuth Kohl volt a kancellár, és a német újraegyesítés öröméhez hozzájárult, hogy a keletnémetek milliói is vehettek immár szabadon gázpisztolyt.

A típus eredete persze még régebbre nyúlik vissza, hiszen az alapját képező Reck PK800 már az 1970-es évek végén is kapható volt. Ettől fegyverünk csak abban tér el, hogy rajta vannak licenc alapján a Walther márkajelzések, és a tárkioldó nyomógombos lett a sarkantyús helyett. Egyébként 8 mm Knall kaliberben 7+1 db töltény fér bele, csőretöltve, leengedett kakassal, bebiztosítva viselhető, elsütőszerkezete DA/SA. Nekünk a teszt során 10 db revolverező lövésből 4x csak második rárevolverezésre sütött, így egy erősebb kakasrugó nem ártana. Egyébként viszont zéró akadály volt a fegyverrel a Wadie dobozban érkezett Geco fenékjelzésű 8 mm K riasztópatront alkalmazva.

Részleges szétszerelése a jól ismert PPK-szerű, sátorvaslehúzós művelet. A tok és a szán spiáter, a csőbetét, a kakas, az elsütőrúd és a hüvelykivető orr acél. Kidolgozási minősége egészen rendben van, de persze ez csak egy középkategóriás gázpisztoly – nincsen szánakasztója sem, a szán a tár kifogyásakor annak műanyag adogatótömbjében akad meg.

A gázfegyvertörténelem e könnyen viselhető, lapos kis darabját láthatóan rendszeresen hordták önvédelemre. És a végére ott a SLUSSZPOÉN, HOGY MIRE TÖLTVE!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.