Hősöm az ősöm: Glock P80

Glock P80 és G17 Gen4 (9 mm Luger, 17+1)

 

1980: Gaston Glock akkor még nem sejthette, hogy egykor békaemberekkel fog találkozni…illetve, hogy néhány évtizeddel később a róla elnevezett pisztolyok a békaemberek mellett szinte a világon mindenütt felbukkannak, civilek, rendvédelmi szervek és katonák felszerelésében is.

Azt már azért sejtette, hogy a fura külsejű műanyagtokos pisztolyát Pistole 80 jelzéssel hazája, Ausztria hadserege, a Bundesheer rendszerbe állítja.
A P80 az akkoriban piacon levő pisztolyokhoz képest kb. úgy nézett ki, mint ami egy sci-fi-ből lépett elő. Ezt az ős-glockot, a később polgári célra G17-ként megismert fegyvert másolja az USA-ban 2020-ban bemutatott P80-újrakiadás, a retro-hullámot meglovagolva.
Ez csak tavaly jutott el Európába, így hozzánk is.

A P80 esetében a kéznél levő G17 Gen4-essel hasonlítottuk össze, és észrevettük, hogy míg kívül nagyon eltér, belül azért leginkább csak a műanyag helyretoló rugóvezetőben és szimpla (Gen3) rugóban.

De a külsődleges másolás nagyon jól sikerült, nincs szereléksín, nincsenek agresszív érdesítések, és persze a markolat is sokkal vaskosabb, szögletesebb, mint ami utódainál. Még arra is odafigyeltek, hogy a csőretöltésjelzős hüvelyvonót elhagyják.

De milyen volt vele lőni? Mint egy Glockkal. Hibátlan működés, kissé nyúlós, de jól kontrollálható sütés, és ennél az ősdarabnál nekem már túl vaskos markolat, és a 0-4 celsius közti hőmérseklten, havas esőben tesztelve már bizony egy kicsit csúszósnak éreztem a markolatot.

Vennék-e ilyen retró-darabot a nem csekély áráért? Ha gazdag amerikai gyűjtő lennék: nem is kérdés!

Köszönjük a tesztfegyvert az importőr www.glockshop.hu -nak!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.