IWA 2014 Hosszú lőfegyverek 1. (IWA2014 – 5. rész)

A nürnbergi dzsembori újdonságainak-érdekességeinek bemutatását a pisztoly és revolverek után a puskák bemutatásával folytatjuk. Természetesen nem csak klasszikus vadászfegyverek, hanem mesterlövészpuskák és öntöltő karabélyok is kerültek ebbe a részbe. A kínai borzalmakat meg kínai csajokkal ellensúlyoztuk…(elnézést a közönséges szexista megközelítésért!)

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A kínai bullpupok fura ergonómiája még hagyján, de az IZS-Bock replikájuk minősége a mindenfele kotyogó, majd’ kieső sorrendváltó-biztosítóval egyszerűen olyan volt, hogy elsütni sem mertem volna nagyon.

Az ergonómiával akadt gondunk persze a többi eszköznél is, például hiába hiperlátványos a SIG AR-15 Carbon, ha nem állítható a válltámasz hossza, vagy a szintén szénszálas ágyazású Steyr-Mannlicher mesterlövészfegyver esetében is kissé furcsa kézmozdulatok kellettek a kezeléshez.

Az pedig, hogy egy mesterlövészpuskát Moonshinernek, azaz illegális alkoholfőzőnek neveznek el, bizonyára fricska a BATFE számára.

A 11 ezer euró feletti árú Blaser drilling pedig igazából nem alternatíva a BMW X5-höz, csak nekünk csóróknak. A vásárlóközönsége ugyanis azokból kerül ki, akiknek már van luxusautójuk.

Vélemény, hozzászólás?