Canik TP9 pisztolyok 2. rész

Canik TP9 “slidelock”

Szokásos módon a videó második részében a fegyver szétszedése és felépítése kerül a terítékre. Meg egy kicsit játszunk egykezes lövészettel és a fura kis felpattintható “válltámasszal” is. Ez utóbbihoz persze elkélne egy pirospont-irányzék, de a modern versenytársakhoz hasonlóan a TP9-esek szánján is van red dot szerelék számára előkészítés.

Hiszen a lényeg az, amit elmondunk és megmutatunk a videóban is, miszerint ezek már teljesen modern műanyagtokos pisztolyok, melyek felvehetik a versenyt a drágább nyugati vetélytársakkal, ha nem látnánk a feliratokat, akkor simán el lehetne őket adni bármelyik nagy márka gyártmányának is.

Rövid bemutató mini-tesztcikket már közöltünk az immár Magyarországon is kapható török Canik pisztolyokról (http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/mini-tesztcikk-canik-tp9-torokot-fogtam-nem-ereszt/), most ennek videós változata következik (első rész). Igazán bőven viszont majd a 2022. márciusi (287.) Kaliber magazinban lehet róluk olvasni.

 

Köszönjük a tesztfegyvereket a https://www.bestshot.hu/ -nak!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.