Vz.26 géppisztoly 2. rész


Folytatjuk a csehszlovák és sorozatlövő életérzés bemutatását. A kis történelmi keret ahhoz kapcsolódik, amikor 1968-ban a Magyar Néphadsereg szembekerülhetett volna ezekkel fegyverekkel, de szerencsére mégsem lett nagyobb csetepaté az internacionalista segítségnyújtásból. A videó második részében megismerhető a Vz.26 Samopal egyszerű, de jó mocskos szétszerelése, illetve megmutatjuk, hogy túszszabadításra nem feltétlenül a géppisztoly a legjobb eszköz, hacsak nem az a cél, hogy a túsz később ne tanúskodhasson:-)

BŐVEBBEN a fegyverről a Kaliber 2013 TAVASZ különszámában olvashatnak majd, mely március elején kerül várhatóan az újságárusokhoz ill. előfizetőkhöz!

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Olyan 250 lövést adtunk le, körülbelül háromnegyed óra alatt, semmiféle akadály nem merült fel. Kétféle lőszert használtunk: vadonatúj gyártású sárgarézhüvelyes Sellier and Bellot-ot és ősrégi, töltőlécekre nyolcasával rakott, kartonpapír dobozos vashüvelyes katonai „surplus”-t.

De ha már a töltőlécnél tartunk: annak segítségével gyorsabban tölthető a tár is. Ugyanis a mellső ágy jobb oldalán van egy sín kiképezve, ahova, ha betesszük a töltőlécet, akkor a tárat csak rá kell tolni és a töltőlécből a tárba kerülnek a lőszerek.

Azért van két gyenge pont is a fegyveren, az egyik a nyeklő-nyakló behajtható válltámasz, igaz ez viszont becsukott állapotban mellső pisztolymarkolatként is funkciónál. A másik gyenge pont a rosszul látható nézőke.

(Köszönjük a Vz.26 tesztfegyvert a szlovákiai Nyitrán működő http://www.zbrane-frano.sk/ fegyveráruháznak!)

Vélemény, hozzászólás?