RBF Target – internacionalista M1911

A 2010 NYÁR Kaliber különszám címlapján is ezek a fegyverek fognak díszelegni, nem kis részben azért, mert a keménykrómozott .45 ACP kivitel igazi “csajozós pisztoly”. A különlegességük azonban abban áll, hogy a német végszerelő fegyverműhely igazán sokféle országból gyűjtötte össze az alkatrészeket.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Az RBF betűk a főállásban autószerelő Rolf B. Fischlein urat takarják, aki a hetvenes évek végén kezdett fegyverépítéssel foglalkozni, elsősorban német sportlövők számára.

A mi kis szériában készülő (tehát nem egyedi) tesztfegyvereink is inkább sportcélra valók, kifejezetten szépen kidolgozottak, számos olyan extrával (növelt méretű, kétkezes biztosító, hódfarkas markolatbiztosító), amelyek valódi előrelépést jelentenek az ős-M1911-hez képest.

A rövid csőhátrasiklásos, kengyeles-bordás reteszelés és a csak single action elsütőszerkezet itt is jelen van, bár a hosszú helyretoló vezetőrudak miatt a részleges szétszerelés némiképp bonyolultabb lett.

Mindkét kaliberű (9 mm Luger, 9+1 és .45 ACP 8+1) pisztoly tökéletesen működött tesztünk során, többféle lőszerrel is. Más kérdés, hogy ezek a lőszerek a mi kezünkből csak dinamikus sportágakra alkalmas szórást tudtak produkálni.

A sütés kellemes, de nem túl lágy, a hátrarúgás pedig a full acél pisztolyoknál jól uralható volt, a 9 mm-esnél meg szinte elenyésző.

A teljesen acélépítés, az SA sütés és az egysoros tárak okán persze ezek tényleg csak sportfegyverek, önvédelemre egy Glock 30 (lásd korábbi videóink között) minden szempontból kenterbe veri John Moses Browning művét.

Az RBF Target pisztolyok az ilyen felszereltségű sport-M1911-ekhez képest nagyon kedvező árfekvésűnek számítanak, picivel 300 ezer forint alatt megvásárolhatóak Magyarisztánban is.

Vélemény, hozzászólás?