IWA 2011 2. rész, “hitvallásunk a …”

Ezúttal is a maroklőfegyverek témakörét nyalogatjuk tovább, bár mint látható, Jánosunk mást is szeretne. Az újdonságok köréből ezen részben nagy hangsúlyt kap az Egyesült Arab Emirátusokbeli Caracal pisztoly, mivel eddig erről csak olvastam, de kézbe még nem vehettem, és nagyon megrészegültem, hogy féltucatnyi ki volt csapva prédának. Aztán mástól is megrészegültünk, merthát Bajorországban aki nem sörözik, az cserépedény.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A Caracalra visszatérve: láthatjuk, hogy megfelelő befektetéssel és modern gépekkel, meg némi osztrák szakértelemmel olyan helyekről is világsznvonalú pisztolyok kerülhetnek elő, amire ezelőtt 5-10 évvel nem is számthattunk.

A Smith and Wesson teszkós Sigma-utódjától végre nem kell hányingert kapnom, ami ugyancsak hatalmas haladás.

A Kahr PM45-öse nem teljesen új, csak mi még nem láttuk, és borzasztóan aranyos ez is. Csak már jönne az az “áttörés és új korszak”, amit a szimpatikus öltönyős úr ismételget kitartóan.

Akkora áttörésre persze nem számítunk a legdurvább bajagerezés után sem, hogy a hangtompító-előkészítéses Ruger Mk3 22/45-re itt bármikor is fizetőképes kereslet legyen.

Az úrabb török P99-replika pedig erősen a Muhahahaha kategória, végre valami, amire nem vágyok.

Az új főcimzene pedig végre sokkal jobb lett, éljen a metálosabb plim-plim!

Vélemény, hozzászólás?