Glock 17 és 22 Gen4 – a legkényelmesebb generáció

A konkurensekhez képest 10-15 évvel később, de a Glocknak is eszébe jutott, hogy végre különböző méretű kezű emberek számára is átépíthetővé tegye pisztolyait.

Az új Gen4 9 mm Luger G17 és .40 SW G22 tavaly ősz óta kapható az USA-ban, Európában pedig az idei IWA-n mutatták be őket.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Az új, felpattintható markolathátsórészek mindenképpen sokat dobnak a kényelmen, hiszen némileg megváltoztatják a sokak által kritizált markolatszöget is. Igazán a rendvédelmi szervek értékelik ezt az újdonságot majd rendszeresítéskor, hiszen ugyanazzal a pisztollyal kényelmesen kell tudni lőnie egy 50 kilós rendőrlánynak, és egy 100 kilós izomagyú kommandósnak is.

A tárkioldó és a szánakasztó is növelt méretű, sokkal kényelmesebben érhető el minden, igaz, a szánakasztó csak jobbkezeseknek, míg a tárkioldó balosra is átszerelhető.

Ugyancsak fokozza a kényelmet kettős, acél helyretolószerkezet, hiszen a 9 mm-esben nagyon jelentősen csökkenti a hátrarúgásérzetet, látható a videóból is, hogy milyen könnyedén dupláztunk! (.40-esben kevésbé, de az is érezhetően lágyabb, csak a 9×19-eshez képest kemény).

Ugyanakkor az új helyretolószerkezet miatt lehet rosszul összerakni a pisztolyt, és a laza csuklós fogásból eredő kivetési hibák esélye is nagyobb. Ilyennel mi is találkoztunk, mikor lassan, puhán megfogott pisztollyal pontlövészkedtünk 25 méterre.

25 méteren egyébként a szórás a 9 mm Luger G17-tel kifejezetten jó volt, pláne szolgálati pisztolyhoz és safe action sütéshez képest. A .40-essel létrehozott kétlőlapos szóráskép NEM a fegyver hibája, hanem a rendelkezésre álló lőszer alkalmatlan a poligonhuzagolású csőhöz.

Az új Glockok tehát határozott előrelépést jelentenek kényelemben, ergonómiában őseikhez képest, persze áruk is kissé magasabb lett.

Bővebben és részletesen az új generációs Glockokról a Kaliber 2010 augusztusi számában olvashatnak!

Vélemény, hozzászólás?