IWA-2013-7. lég- és gáz-riasztófegyverek

Ebben a részben visszarángatjuk a nézőt a kis magyar rögvalóságba, hiszen végre olyan eszközök kerülnek elénk, melyek a magyar alattvalóktól sincsenek elzárva. Na jó, kis kivétellel, hiszen a KalibrGun PCP-légpuskáinak többsége bizony 7,5 J feletti. De az Umarex, a Bruni és az Ekol/Voltran új gázpisztolyai akár Vágási Feri (a gazdagréti betmen) arzenáljába is bekerülhetnének. Az Umarex-Hammerli AP20 légpisztolyhoz – bármennyire is belépő szintű versenyfegyver – már inkább az anyagi lehetőségek hiányzanak mifelénk, míg a Crosman új pneumatikus légpuskáját más ruhába öltöztetve már mi is ismerjük, magunk is forgattunk az M4-alakú testvéréről videót.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A Hammerli AP20 versenylégpisztoly ugyan 600 euró körüli árával igazán jutányos vétel, ott, ahol ez nem másfél havi nettó átlagfizetés, de mi inkább jópofán átfordítható sűrített-levegős tartályára, és mindkét kezesre átszerelhető, meglepően kényelmes markolatára hívnánk fel a figyelmet.

A videóban van még az olasz Armi Chiappa újdonságaként egy alumíniumtokos PCA-légpisdztoly, melyet korábban a FAS cég gyártott, de gyanúsan hasonlít a német Weihrauch HW40PCA-ra.

A török Ekol-Voltran műanyagtokos zseb-gázpisztolyaiban nincs érdemi technikai újdonság, csak a kakasokba került acélbetét.

Vélemény, hozzászólás?