IWA 2010 – 4. rész

Az IWA Nürnbergben minden évben a kontinens, sőt, a világ majd’ minden fegyvermániákusának, kereskedőjének, gyártójának a Mekkája. Most a vállfegyverekkel, foglalkozó rész következik. Mellesleg a 2010. júniusi (146.) Kaliberben lesznek tárgyalva a sörétes és golyós puskákon kívül a nem halálos hatású önvédelmi eszközök és a légfegyverek is.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

A videóban még nem is érezhető annyira, hogy a kiállításon mennyire domináltak a félautomata M16/M4 klónok, mint polgári sportfegyverek, legalább tucatnyi gyártótól. Ezek közt számos újdonság akadt, például a SIG 516.

A Blaser R8 félig műanyag, elsütőszerkezet egy részével egybeépített tárának azóta megvan a kisker ára. Meg kell azonban kapaszkodni. 280 euró!!! Igen, nem egy komplett fegyver ennyi, hanem egy vacak póttár.

Az eddig csak CSI:NY-ban látott Kriss Vektor fegyverek viszont igazán jól illenek mátrixos történetünkhöz, valóban előremutató az egész koncepció, bár a megbízhatósággal akadnak gondok az amerikai fórumok tanúsága szerint. Valóban másik Mátrixban érezném magam, ha ezeket valaha itthon is tesztelhetnénk.

A lényeg viszont: What is the Matrix, Neo???

Vélemény, hozzászólás?