Megnyitottunk!

Kaliber: már mozgóképben is!

A Kaliber magazin új portált nyitott, www.fegyvervideo.hu címen. Az olvasók tehát, akik eddig csak lapozgathatták papíron, esetleg weblapunkon olvasgathatták fegyverbemutatóinkat, most kicsit beleszagolhatnak lőporfüstös tesztjeinkbe is.

Pontosabban szagolni azt még nem, az internet nem jutott még el az adatátvitel ezen fokára. Azonban nagyfelbontású videóink mozgóképet és hangot mindenképpen tartalmaznak…

A videók között – melyeket folyamatosan készítünk és töltünk fel – egyaránt lesznek majd éles maroklőfegyverek, puskák, de a sokkal nagyobb tömegérdeklődésre számot tartó szabadon tartható fegyverek (gáz-riasztó, gumilövedékes, légfegyver, elöltöltős) is.

Későbbiekben tervezünk riportokkal, kiállításokról, versenyekről bővíteni a repertoárt.

Mit kínálunk?

Alapvetően a videók felépítése hasonlít a Kaliber tesztjeinél megszokottakra, persze a műfaj adta keretekbe illesztve. Minden Kaliber-vidóban bemutatásra kerülő fegyver esetében röviden ismertetjük az eszköz fontosabb műszaki paramétereit, illetve a kezelését, és ha szükséges/lehetséges, a részletes szétszedését is.

Természetesen a “szövegelős” részt igyekszünk a lehető legminimálisabbra szorítani, mert a mozgókép sokkal beszédesebb. De azt feltétlenül igyekszünk megemlíteni, hogy felhasználás vagy jogi helyzet kapcsán milyen célra javasolt az adott fegyver.

Minden videóhoz egyúttal tartozik egy rövidke “cikkecske” is, melyben összefoglaljuk a videó tartalmát, illetve a videóben el nem hangzott plusz információt is. Mert minden nekünk sem biztos, hogy a “forgatáson” eszünkbe jut.

A videók között számos olyat is találni, ahol lassított felvételen tekinthető meg az adott fegyver működése. Ez egy öntöltő pisztolynál kifejezetten izgalmas látvány, az elméletben oly jól ismert lövésfolyamat lépései jól kivehetőek. Meg az is, hogy a lövő keze melyik fegyvernél mekkorát mozdul, hiszen a gyors és pontos tüzelés ellensége a nagy hátrarúgás.

Mit várunk?

A www.fegyvervideo.hu teljesen szabadon és ingyenesen látogatható, nézegethető akárhányszor. Ugyanakkor mód nyílik a – percek alatt végrehajtható – regisztráció után véleményezni, kommentálni a videóinkat – jól bírjuk a kritikát!

A regisztrált felhasználók saját maguk is beküldhetnek – előzőleg valamely videómegosztóra feltöltött – saját (!) készítésű filmeket. Természetesen csak fegyveres (késes) témakörben, és feltétlenül a jogszabályokat betartva. Orvvadászatról, vagy duplarugós légpuskákról szóló anyagoknak NINCS helyük a fegyvervideós portálon! (Kérjük a szerzői jogi szempontokat is figyelembe venni természetesen.)

Az sem baj, ha a készült, és a nagyközönséggel megosztandó videó nem mobiltelefonnal készült, és hosszabb esetleg 5 másodpercnél…

Vélemény, hozzászólás?